Allegri: Jó ez az egy pont a Milannak
A Serie A 22. fordulójában nem ment az éllovas csapatoknak, a Juventus és a Milan döntetlenre volt képes, az Udinese és a Lazio kikapott. Tovább kapaszkodik a Roma, amely rommá verte az Intert, és két pontra megközelítette a fekete-kéket.
A római „farkasok” felfalták uzsonnára az Intert
Meglepően nagy különbségű, 4–0-s győzelmet aratott az AS Roma a pocsékul játszó Internazionale ellen a Serie A 22. fordulójában. A Juventus nem tudta hazai pályán legyőzni a Sienát (más kérdés, hogy a Milan sem bírt a Napolival – az összefoglalót itt olvashatja), az Udinese kikapott Firenzében. Nem az élcsoport napja volt ez – az első öt helyezett egyike sem tudott nyerni!
Az emberelőny sem volt elég a Napolinak a Milan ellen
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 22. fordulójában az AC Milan a Napolit fogadta. Az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak voltak veszélyesebbek, de gól nem született – még úgy sem, hogy Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt jó félórát emberelőnyben játszhatott a Napoli.
A Genoa kihasználta a borzasztó védelmi hibákat, és legyőzte a Laziót
A Genoa labdarúgócsapata a Lazio védelmének óriási hibáit kihasználva 3–2-es győzelmet aratott az olasz labdarúgó Serie A 22. fordulójának nyitó mérkőzésén a római gárda ellen.
Az egyik olasz lap B. István nevét emlegeti a bundaügyben
Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 2010–2011-es idényében a La Repubblica értesülése szerint 14 mérkőzés eredményét befolyásolta a fogadási maffia. Az oldal oknyomozó részlege részletesen hozza a tárgyalt mérkőzéseket, köztük a május 22-i Lecce–Lazio (2–4) összecsapást is, amelynek „magyar érdekeltsége” is van.
Allegri: Ez a vereség a javunkra válhat
A Milan 2–0-ra kikapott a Laziótól az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szerdai játéknapján, ám a címvédő vezetőedzője nem dőlt a kardjába az eredmény miatt. Massimiliano Allegri úgy véli, a vereség a javukra válhat. A Romát irányító Luis Enrique ellenben igen kritikusan beszélt csapatáról, amely 4–2-re kikapott a Cagliaritól, míg az Inter edzője, Claudio Ranieri a „hómunkásoknak” sem felejtett el köszönetet mondani.

Rocchi és Hernanes találatával legyőzte a Lazio a Milant
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén álló Milan a negyedik Lazióval találkozott ma este a Serie A 21. (hétközi) fordulójában, és kétgólos vereséget szenvedett. Az Internazionaléban hiába szerzett négy gólt Diego Milito, a milánóiak végül csak 4–4-es döntetlenre végeztek a triplázó Fabrizio Miccoli vezette Palermóval. Az Udinese nyert, és két pontra megközelítette a második helyezett AC Milant, míg az AS Roma 4–2-re kapott ki a Cagliari otthonában.
A Lazio edzője szerint Klose jobb, mint Ibra
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén álló Milan a negyedik Lazióval találkozik ma este. A rómaiak trénere szerint Miroslav Klose jobb játékos, mint a rivális svéd támadója, Zlatan Ibrahimovic. Massimiliano Allegri a Juventust méltatta, míg az Interrel a Palermo ellen készülő Claudio Ranieri szerint jól jött a „két pofon”.
A Milan szépségdíjas gólokkal nyerve tapad a Juvéra
Az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának záró mérkőzésén a címvédő AC Milan hazai pályán Zlatan Ibrahimovic, Antonio Nocerino és Massimo Ambrosini góljával magabiztosan, 3–0-ra legyőzte a Cagliarit.
Inter: hét siker után blama a Lecce ellen
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójában a kiesés elől menekülő Lecce hazai pályán Guillermo Giacomazzi 40. percben szerzett találatával 1–0-ra legyőzte a toronymagas favorit Internazionalét.